Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

A program

Miért jött létre?

Az internet teljesen behálózza hétköznapjainkat, ennek ellenére nem feltétlenül tudatosítjuk, hogy a számtalan előny mellett bizony veszélyeket is rejt. Ebben a virtuális világában naponta több százezer gyerek tűnik el a szemünk elől hosszú órákra, anélkül, hogy felkészítettük volna őket a „netvilág” szabályaira.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a XII. kerületben készült kutatás alapján a szülők bizonyos esetekben akár nyolcszor kisebbre értékelték a veszélyforrások felbukkanásának valószínűségét, mint amilyen gyakran a gyerekek ténylegesen találkoztak velük az interneten.

A felmérésből világossá vált, hogy a legtöbb szülő és pedagógus nincs teljesen tisztában az internetes fenyegetések számával és mértékével, és nincs pontos képük a gyerekek tapasztalatairól sem.

Persze ez nem az ő hibájuk. A rohamtempóban fejlődő technika, a veszélytelennek tűnő virtuális tér és a szokások, társadalmi érintkezési formák változása mára szinte lehetetlenné tette a szoros ellenőrzést. Azonban a felkészítést, a tudatosságra nevelést és a segítségnyújtást nem.

Épp ezért határozott úgy a Hegyvidéki Önkormányzat, hogy a hegyvidéken élő, vagy itt tanuló gyerekek védelme érdekében létrehozza a Hegyvidéki ONvédelem Programot, bízva abban, hogy a kezdeményezés pozitív példaként szolgálhat a kerületen kívül is.

Kiknek szól?

Elsősorban a szülőknek és pedagógusoknak, akik az ezen az oldalon, illetve a programhoz tartozó képzések alkalmával megszerzett tudás segítségével képesek figyelmeztetni a gyerekeket a lehetséges veszélyekre, illetve segíteni őket, ha támadás, zaklatás vagy egyéb atrocitás éri őket.

Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy egy mentorprogram indításával, kortársak bevonásával a gyerekek egymást is figyelmeztethessék, illetve segíthessék ezekben a helyzetekben.

Mi a célja?

A szülők és pedagógusok ismereteinek bővítése, a gyerekek tudatos médiafogyasztásra nevelése, a problémákra koncentráló, gyakorlati megoldások bemutatása.

Mit kínál a program?

Szülőknek

Szülői Akadémia – szülőknek szóló tájékoztatás a témában jártas elismert szakértőkkel, ismert személyekkel.
Tovább a szülőknek oldalra

Pedagógusoknak

60 órás akkreditált pedagógusképzés – iskolánként 4 pedagógus képzését finanszírozza a Hegyvidéki Önkormányzat.
Tovább a pedagógusoknak oldalra

Gyerekeknek

Mentorprogram – az országban elsőként kortárs segítő program indítása a témában, fiatalok bevonásával.
Tovább a gyerekeknek oldalra

Amit minden szülőnek látnia kell

Általános – felnőtteknek
https://www.youtube.com/watch?v=F8BtXthMRGk

Cyberbullying – kamaszok, felnőttek
https://www.youtube.com/watch?v=3HqlEk4uhh0

Adatvédelem – gyerekeknek
https://www.youtube.com/watch?v=No_gBnqP0z0

Sexting, grooming – kamaszoknak
https://www.youtube.com/watch?v=73QZJ3g8xDc


További linkek, videók